Emlékmű Árpád vezér emlékezetére - Az 1100 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csatára emlékeztek Rétságon a Templomkertben kopjafát állító ünnepség résztvevői. A helyszín történelmünk évszázadainak állít emléket, hiszen a Szentháromság szobron kívül itt látható az aradi vértanúk oszlopa, az I. világháború emlékműve, s a templom falán a Görgey Artúr rétsági látogatására és a II. világégés áldozataira emlékező tábla. A pozsonyi csata, az akkori ismert világ egyik legnagyobb eseménye, amelyből győztesen kerültek ki a magyarok. A 907-ben, 1100 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csata kimagasló helyet foglal el a magyar történelemben. A csata eredményeképp a magyarság végleg megtelepedhetett a Kárpát-medencében. Árpád nyugati gyepüi kiválóan ellátták szolgálataikat, s jó előre jelezték vezérüknek az ellenséges hadak gyülekezését. Árpád terve az volt, hogy minden áron meg kell akadályozni, hogy a háromfelé tagolt ellenséges erők egyesülten léphessenek fel a számszerűleg jóval gyengébb magyar hadsereggel szemben. Ezt csak úgy tudták elérni, ha az első mozzanatban a folyóátkelést egyedül lehetővé tevő hajóhadat kikapcsolják. A csata első napján, 907. július 3-án, taplós nyilazással fölgyújtották a német hajókat, miközben búváraik megfúrták és elsüllyesztették a legerősebb német hajókat. Sieghardt – a parancsnok – maga is csak nagy nehezen tudott elmenekülni néhány hívével. Sietve ment Ennsburgba, ahol a király nyugtalan kíváncsisággal várta tőle a győzelmi híreket. A második lépésben Árpád rázúdult seregével a gyengébbik, déli ellenséges oszlopra, körbezárta és július 4-én és 5-én teljesen felőrölte azt. Diadalittas harcosait - ismert bőrtömlős pontonjai segítségével - éjszaka úsztatta át az északi partra, ahol irtózatos élethalálharcban, kétnapos küzdelemben sikerült neki Luitpold seregét is megsemmisíteni. A német hadsereg nagy csapást szenvedett. Maga a fővezér is életét vesztette a csatában és ezrével a hadoszlop lovasai. A kis számú menekültet a magyar könnyűlovasok könnyűszerrel érték utol és vágták le. Ennsburgig érve színlelten visszavonultak. De amint a vár őrsége üldözőbe vette őket, villámgyorsan megfordultak és azokat is felkoncolták. Erre a király sietve elmenekült, és Passauig meg sem állott. 
Páratlan győzelmük után a magyar tumánok mélyen előretörtek nyugatra, Árpád
az ország határát a hun és avar határral egybeeső Enns folyónál jelölte
ki. Az egész terület német grófságait – hűséges uraikként – vazallusainak
fogadták. Életükkel együtt meghagyták nekik vagyonukat, és rájuk bízták
a területi közigazgatás szolgálatát is, de azért hadisarcot kellett nekik
a mindenkori magyar fejedelmeknek fizetni. Nyugat és Kelet hatalmát az
Enns folyó választotta el, amely aztán 955-ig lett határfolyó és nyújtotta
a védelmet Magyarországnak. Az Enns folyó ezért került bele népmeséinkbe,
mint a legtávolabbi vidékek Óperenciás tengere, melyen túl (ober Enns)
már valami egészen más világ kezdődik.
Nagy volt a győzelem, de nagy áldozatot is adtunk ezért! Árpád maga is a csata áldozata lett, mert belehalt ő is és két nagy fia is a véres küzdelemben kapott sebeibe. A rétsági ünnepséget – hol Mezőfi Zoltán polgármester emlékezett a tizenegy évszázaddal ezelőtti diadalra - hagyományőrző csoportok képviselői korhű jelmezeikben felvonulva tették színessé. V.J.
 |
