HANGADÓ
2007. JANUÁR

Karácsonyi hangverseny

Már több mint egy évtizede hagyomány, hogy a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti iskola így Advent idején hangversenyt rendez, ezzel is segítve az ünnepi várakozáshoz felemelni az emberek lelkét. Az iskola helyi tagozata egyébként ünnepel, hiszen 30 éve indult a rétsági kihelyezett tagozat.
     A tudósító persze sok ok miatt gondban van, nem csak azért mert természeténél fogva nem tudja elmesélni a zenét. Az eseményről a képek adnak rövid tudósítást, bár minden bemutatkozót nemcsak lefotózni volt lehetetlen, hanem itt a teljességre törekedve bemutatni. Azért is nehéz tudósítani, mert itt nem a másutt megszokott ünnepi hangversenyek mintájára hallhattunt nagyzenekari, vagy kórusműveket A zeneiskola tanulói mutatták be tudásukat a legkisebbektől a már gyakorlott hangszeres szólistákig. Az esemény kedves hangulatát az teremtette meg, hogy az igazán érett, már már előadóművészi szinten zenélni tudó fiatalok mellett, azok is előadták a karácsonyi ünnepkör egy-egy zenei darabját, akik csak ősszel vettek először hangszert a kezükbe, vagy akik még csak 1-2 éve ismerkednek a muzsika világával. A szépszámmal összegyűlt közönség tapsaiből ponosan érzékelhető volt, hogy nem is virtuóz művészi előadást vártak, hanem a gyermekek első próbálkozásait a világot jelentő deszkákon, a tanulók talán első fellépését lámpalázzal, izgalommal fűtötten a népes közönség előtt. 
     A koncertet minden közreműködőből alakult kórus produkciója zárta, amely oly nagy sikert aratott, hogy a közönség tapsainak nem lehetett ellenállni. Az ismétlés tette teljessé a nap zenei programját. 
Képeink az eseményt idézik.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-