Nem mindennapi csemegével örvendeztette meg Rosengard Béla a művészetek és a történelem kedvelőit. Őstörténetünk motívumait gyűjtötte csokorba. Sajnos a kelleténél kevesebbet tudunk a szkíták művészetéről, jóllehet a Krisztus előtti IX. századtól az I. századig felölel minden egyes művészeti ágat. 
     A régészeti ásatások során előkerült faragványok legfőbb jellemzőik, hogy általában pá-rosak és öntöttek, mégpedig sajátságos eljárása segítségével készítették őket. A fából kifaragott mintát viasszal vonták be, illetve gyakran viaszból formázták meg a tárgyat, ezt követően agyagba nyomták, majd kiégették. A minta belsejét durva szövettel vonták be, majd agyagot hordtak fel rá. Az öntőminta két oldalas volt, így a szövet lenyomat csak a tárgyak hátoldalán maradt meg. A tárgyoldalon növényi minták alig fordultak elő, szinte egyetlen kivétel az életfa. Számottevő az emberábrázolás, de legfontosabbak az állat-figurák. Krisztus előtt 6-5. századot jelölik meg leggyakrabban korukként, eredetüket tekintve feltétlen mezopotámiai hatásúak és lényegében a szkí-ta kortól megvannak tárgyi valóságukban Magyarországon nemcsak a hon-foglalás koráig, hanem szellemiségükben az egész Kárpát-medencében a 15. századig.
     A magyarok élő hagyománya a régi nemzeti krónikákon alapszik, amelyek századok legendáiból és költészetéből táplálkozik és azt tartják, hogy a ma-gyarok ősei Keletről, a Fekete-tenger partjáról, Szkítiából jöttek. Nem kétséges, hogy a magyar nép ősei bizonyos ideig a Meotisz legendás ingoványai között Szkítiában éltek. Ez a terület - a Fekete-tengertől északra -, mely bizonyára része a szittyák világának, amelyet a klasszikus szerzők leírtak. Leírták ugyanazt a területet az ősi magyar krónikák is. Erre a földre a magyarokat a csodaszarvas vezette, miután ere-deti hazájuk, Evilát. túl népessé vált. Ismerjük ennek a Fekete-tengernél fekvő ősi Magyarországnak a nevét is: Dentu-Moger.
     A magyarságban egészen a mai generációig tartotta magát a szittya ere-det tudata, amiről a régi krónikásaink írtak. A szittya név használatát a legjobb klasszikus szerzőknél megtaláljuk. Hérodotosz, Strabon, Plinius, Curtius és mások gyakran magyarázzák, hogy amikor a szittyákról beszél-nek, akkor ezeknek a népeknek egy nagy számú csoportját értik, amelyek közül soknak van saját neve, de lényegileg ugyanahhoz a nemzethez tar-toznak.
     Az alkotó nem ismeretlen már a rétságiak számára, hiszen az ő munkája a templom falán lévő emléktábla Görgey-domborműve, s ennek átadásakor bemutatkozott a Rétsági Televízióban is. Az ősi motívumokon túl egy különleges képzőművészeti eljárást is megismerhettek a kiállítás látogatói. A galvanoplasztika lényege, hogy az alkotás először fába faragva látja meg a napvilágot, majd erről készül egy fémbevonat segítségével másolat.
     A tárlatot nemzeti ünnepünkön nyitotta meg Nick Ferenc mkl, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke. Mint elmondta, a szarvas-motívum rendszeresen sze-repel Rosengart műveiben, hiszen nemcsak régészeti leletekben, hanem krónikáinkban is fennmaradt a népünket új hazába vezető csodálatos szarvasünő alakja és szkíta-hun származásunk emléke. Munkái valósághűen adják vissza e régészeti emlékek hajdani fényét, bebizonyít-ván e tárgyak mai napig tartó aktualitását.