A képviselő-testület február 23-án ismételten tárgyalta korábbi, 2004. november 9-i döntését. Az akkori határozat értelmében Rétság indul a ÁPV Rt. által kiírt licitáláson, hogy megszerezze a volt honvédsági sportkombinátot (kikiáltási ár 8 millió Ft volt), ill. a volt harckocsi telephelyet (kikiáltási ár 18 millió Ft volt). 
     Csupán emlékeztetőül írom le, hogy a licitálás, amelyen egy rétsági személlyel kellett versenyezni a területekért „eredményes” volt Rétság számára azzal a „kis” szépséghibával, hogy a végső ár a sportkombinát vonatkozásában 18 millió 100 ezer forintra kúszott, míg a telephelyé 58 millió 200 ezer forintra. Tehát a versengés plusz 50 millió forintot jelentett a városnak, nekünk. Az teljességgel véletlen, hogy az idei év költségvetési hiánya is csak valamivel több ettől az összegtől.
     Nos, a február 23-i ülésen az imént ismertetett döntését erősítette meg a testület 7:6 arányban.
Miért javasoltam február elején, hogy a testület ismételten tárgyalja meg a 2004-es döntését, miért tartottam, és miért tartom most is – a megerősítés ellenére is – hibásnak ezen döntéseket? Először is, mert koncepciótlan döntés született. Nem volt, és ma sincs – sajnos – a testületnek elképzelése a hasznosítást illetően. Szinte mindenki előtt ismert, hogy a volt laktanya jelentős részét 2001-ben kapta meg az önkormányzat ingyenesen (pontosan 1 Ft-ért) a magyar államtól. Az eltelt közel öt évben, ill. a bezárás óta eltelt kb. tíz évben, nem sikerült megtalálni a terület új funkcióját, nem sikerült még semmiféle hasznosítás (most a kevés számú bérlésektől tekintsünk el). Úgy tűnik, túl nagy falat a laktanya. Nos, ehhez lett vásárolva az újabb, már említett terület 76 millió 300 ezerért.
     A korábbi döntéshez ragaszkodás érvként a következőket hozzák föl: hosszútávú befektetés (?), Rétság érdeke (?), nem szabad, hogy a terület kikerüljön a testületi érdekkörből (?), de a legfőbb érv, hogy kapcsolni szükséges a már meglévő tulajdonhoz, ill. Rétság közigazgatási területéhez. Nézzük, valódiak-e az érvek? A laktanya jelent ugyan egy jövőbeni lehetőséget, de az elmúlt évek csak a veszteségeket, a kiadásokat tényszerűsítették. Csak az őrzése az objektumnak évi több millió forint, hogy az állagmegóvásról, a szükséges felújításokról most ne is szóljak. Hol itt a jó befektetés plusz 50 millióért? Mi a helyzet a kapcsolódással? A megvásárolt terület valóban Tolmács közigazgatási területéhez tartozik, és – elsősorban a sportkombinát, amiről az alábbiakban még lesz szó – beékelődik a csere útján Rétsághoz tartozó 34 hektáros (volt gyakorlópálya) terület és a laktanya elülső részei közé. A telephely, amely a laktanya hátsó részén helyezkedik el, kapcsolható természetesen az elülső részekhez, ám a kapcsolódás hiánya sem jelent semmiféle hátrányt a már rétsági tulajdonban lévő területeket illetően.
     Itt kell hogy szóljak a sportkombinátról, amelyre valóban szüksége van a városnak, ugyanis ezzel a létesítménnyel kiváltható lenne a jelenlegi sportpálya, amelynek területe a hozzákapcsolható önkormányzati területekkel, megvásárolandó magánterülettel alkalmas lenne kereskedelmi célú hasznosításra, ill. jelentős számú építési telket lehetne kialakítani, amelyre égető szüksége van a településnek. A lakossági létszám növelése pozitív hatással lehetne az óvoda, az iskola kihasználtságára (fajlagos költségek csökkennének), a helyi kereskedelemre, szolgáltatásokra (forgalomnövekedés), de még az önkormányzati költségvetésre is (adónövekedés, állami támogatás növekedése). De térjünk vissza eredeti témánkhoz.
     Hibásnak tartom a döntés megerősítését azért is, mivel ismertté vált, hogy Tolmács megtámadta a bíróságon az eladást, ezért a megvásárolt területet nem lehet birtokba venni, és Isten útjai mellett a bíróságok útjai – benne az eljárások időtartamával – kifürkészhetetlenek. Ugyanakkor a tulajdonhoz való nem jutás alapot adhat a vételtől való elállásra, a vételár és kamatainak visszafizetésére. A bírósági eljárással kapcsolatban a visszalépést ellenzők érvként elsősorban látnoki képességeiket csillogtatták meg, amelyekkel igazából sokat nem lehet kezdeni.
     Végezetül hibásnak tartom a döntés fenntartását akkor, amikor a település rendkívül nehéz anyagi helyzetben van (a költségvetési hiány több mint 50 millió forint), számos nagyon szükséges feladatra nincs pénz (utak, járdák építése, iskolai WC, óvodai terasz felújítása, parkoló, utak rendbetétele, stb). Itt a döntést fenntartók azzal érveltek, hogy botorság azt gondolni, hogy a visszalépésből azonnal pénz lesz, és ismét látomások hangoztak el a kifizetésről és annak folyamatáról, mennyiségéről. Biztosan némelyek populizmusra és demagógiára is gondoltak a kettő téma összehasonlítása kapcsán. Én ugyan nem tudom, hogy mikor lenne pénz a visszalépést követően, de azt igen, ha nincs visszalépés, akkor biztosan nem lesz pénz sem, sem most, sem később. A feladatok pedig tényleg megoldásra várnak.
     Tisztelt Olvasók, Tisztelt Rétságiak! Fontosnak tartottam elmondani mindazt, amit a 2004-es döntésről, ill. a hozzá kapcsolható dolgokról gondolok. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez az én véleményem. Ám döntenünk mindannyiunknak kell, most és majd későbben is. Ezt a döntést szerettem volna az írással segíteni valamennyiünk, Rétság érdekében.
Rétság, 2006. február 24.