Búcsú Szénássy Árpádtól
Rétság térségében is sokan tudják,
hogy ki volt Szénássy Árpád. Könyvkiadó, író, a Magyar Kultúra Lovagja.
Nevéhez fűződik a Honismereti Kiskönyvtár sorozat Rétság térségéből megjelent
tizennégy kötete, a többi település bemutatása pedig folyamatban van. Több
ízben volt a rétsági művelődési központ vendége. Bemutatkozott kiváló tollú
szerzőként, hozott egy kiállításnyi könyvet az általa megjelentettekből,
kiadott a térségben képeslapot, naptárt.
Közéletiségének csúcspontján Révkomárom alpolgármestere volt. Később a
kultúra irányába fordult érdeklődése. A könyv- és lapkiadásban az anyaország
hasonló vállalkozásai számára is követendő példát mutatott, hol nem a profit
a mindenható, hanem az értékek felkutatása, őrzése és átadása. Fáradhatatlan
szervező volt, ki szinte kifogyhatatlan az ötletekben. Kiváló kutatóként
és jó tollú szerzőként maga is hiánypótló kötetek alkotója. Az általa rövid
idő alatt kiadott kötetek száma jó néhány könyvtári polcot megtöltenek.
Az értékteremtés és -mentés számos területén is maradandót alkotott. A
lebontásra ítélt csúzi kúriát a romokból emelte kastélymúzeummá, konferenciák
helyszínévé. S mennyi terve maradt befejezetlen! A bagotai kastély, a téglamúzeum,
a méhészeti múzeum, Marcus Aurelius emlékmű Bényben, a Jókai-díj és persze
félbemaradt kéziratok, s könyvek sokasága. Mindannyiunknak feladatott a
lecke: képesek vagyunk-e álmai egy-egy szeletét továbbvinni. Az alábbiakban
barátja és munkatársa, Resko Sándor emlékezik rá.
Kedves Barátom,
pihenj csak az igazak birodalmában.
Különös
ez a 2005-ös esztendő. A közelmúltban még néhány hónappal az év vége előtt,
mindketten nagyon sikeresen minősítettünk. Terveket szőttünk húsz évre
előre. Amikor 2005. Június 3.-án a budapesti Farkasréti temetőben Ottovay
Lászlótól, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár vezető szakmunkatársától
vettünk utolsó búcsút, akkor még nem tudtuk, hogy a kaszás egyikünkre szemet
vetett. És bekövetkezett 2005. december 4-én Dr. Szénássy Árpád, okleveles
mérnök elvesztette a harcot az alattomos betegséggel szemben.
Hihetetlen,
hogy az élet milyen különös pillanatokat képes teremteni ebben a siralomvölgyben.
Szerencsés karmámnak köszönthetően 1992-ben találkoztam Árpáddal, amikor
még Révkomárom alpolgármestere volt. Bátran állíthatom, hogy ezt a tisztséget
becsületesen töltötte be, mert amihez hozzáfogott, azt 100%-ra el is végezte.
A kastélyok, a honismeret, a történelem és az ismeretlen iránti közös érdeklődésünk
mindig közelebbre hozott bennünket egymáshoz. A legnagyobb áttörés 1994-ben
történt, amikor könyvek megírásáról és kiadásáról, utazásokról és tudásunk
gyarapításáról álmodtunk. Nem tudom elfelejteni az autó hajnali hívó dudálását.
Együtt örültünk egyre gyarapodó sikeres kiadónak. Százezer kilométereket
utaztunk, hihetetlenül sok munka, tárgyalások, szakszerű politikai elemzés,
helyi kutatások, adatgyűjtések vannak emögött, fényképezések és értékes
baráti kapcsolatok létrehozása. Különösen értékesek voltak a budapesti
utazásaink, ahol a munkánk mellett levéltárakban, könyvtárakban, vagy más
intézményékben gyarapítottuk ismereteinket. Legnagyobb hatást az Országos
Széchényi Könyvtár váltott ki, mely őseink ismerettárának és bölcsességének
kiapadhatatlan forrása.
Bevallom, hogy kevés embertől tanultam annyit, mint Tőled, kedves Barátom.
Kreativitásod és ötleteid egyedülállóak voltak. Hiszen hová is sorolhatnánk
a csúzi kastély felújítását, ahol felkérésedre én is bekapcsolódtam a munkálatokhoz.
Különben is ez volt életünk nagy kívánsága. Sajnálom, hogy a bagotai kúria
felújítását már nem végezhetjük együtt. Pozitívan viszonyultál az emberekhez
szükség esetén mindig segítettél. Mindezek mellett következes és céltudatos
voltál. Köpenyeket nem forgattál, mindig elvhű ember voltál. Könyveket
írtál, szervezted a társadalmi és kulturális életet, tele újabb és meglepő
ötletekkel. Három élet .... hol van? .... Ki büszkélkedhet azzal, hogy
párhuzamosan magas színvonalú folyóirat főszerkesztője volt? A Magyar Kultúra
Lovagjává ütötték, több település díszpolgára lettél, de hosszan tartana
a kitüntetéseid felsorolása. Ez a megemlékezés nem ad lehetőséget az összeset
felsorolni, annyi kitüntetést kaptál. Nem pontos az sem, amikor egy gőzhangyához,
vagy mit tudom mihez hasonlítottak. ... Te inkább gőzmozdony voltál, aki
magad mögött húztad a vagonok sokaságát. Borovszky Samuhoz, Alapy Gyulához,
Fényes Elekhez, Takáts Sándorhoz vagy Baranyay Józsefhez hasonlítottak.
Gondolom, hogy munkád sokoldalúsága, széles látásköröd sok irányban megelőzte
őket. Mindezek mellett mindig a földön, nem a fellegekben jártál. Ez is
emberi nagyságodat fejezi ki.
Egyetlen
dolog azonban bánt. Az utóbbi években megszaporodtak a külföldi és hazai
elismeréseid. Csupán az általad oly nagyon szentelt szülővárosod nem vett
rólad tudomást, pontosabban a vezetősége. Hiába, senki sem próféta a saját
hazájában. Sőt, egy sem adta meg a Neked kijáró végtiszteletet. Meggyőződésem,
hogy a mai napig a szlovák és magyar kultúra (de beszélhetünk a Kárpát
medencéről is) a mai napig nincs teljesen a tudatában, hogy személyedben
kit veszített el. Azt, szokták mondani, hogy mindenki pótolható, de a te
esetedben nem vagyok abban biztos. A szóbeszéd szerint a zeneszerző és
író halhatatlan. Szellemed köztünk marad, nem engedhető, hogy ilyen zsenialitás
teljesen szűnjön meg. A lélek elhagyta fáradt testet, de nem vész el. Ennek
bizonyítéka az 52 tevékeny esztendő, de ehhez nem szükséges magyarázatot
fűzni. Kedves Barátom, nyugodj békében, de tudd, hogy fájdalmasan hiányolunk.
Vagy igaza lenne a mondásnak, hogy akit az istenek szeretnek fiatalon magukhoz
szólítják? És ha engem is maga elé szólít a legmagasabb, remélem, hogy
ott fenn majd találkozunk és folytatni fogjuk azt, amit félbehagytunk.
Kötelességemnek érzem, hogy földi életemben tovább munkálkodjak befejezetlen
műveiden, azonban nem lesz könnyű.
Máté
Péter népszerű dala "Elmegyek" így hangzik: "Elmegyek, elmegyek,
milyen úton indulok, még nem tudom, elhagyom otthonom, még a jó barátoktól
sem búcsúzom. Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz,
nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz."
Ebben én is hiszek.
Barátod Sándor
|