HANGADÓ
2005. DECEMBER 

Vöröskeresztes híradó

Sikeres volt az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére szervezett segélykoncert 2005. október 11-én a helyi művelődési központban.
     A bevétel 245.500 Ft, amely a koncert jegyárából, a vállalkozók hozzájárulásaiból és egyes lakosok adományaiból gyűlt össze. A pénzt a helyi Vöröskereszt postán keresztül 3 erdélyi család részére átutalta. A jó cél mellett külön öröm volt a koncertben résztvevők számára a színvonalas műsor meghallgatása. Köszönet mindenkinek aki munkájával, részvételével, adakozásával segítette a három erdélyi család gondjainak (lakás, megélhetés) enyhítését.
     Az „Idősek Napja” ünnepség ez évben október 28-án került megtartásra. Évek óta ilyenkor ünnepeljük a kitüntetett véradóinkat is. A 10-15-20 és még többszörös véradók mellett 155-en jöttek el a meghívásunkra. A megnyitó után az óvodások „Lajtorjás” tánccsoportja, a helyi zeneiskola tanárai és diákjai, a vöröskeresztes női-énekkar, és hivatásos művészek adtak ünnepi műsort. Majd egy szerény ajándékkal és vacsorával kedveskedtek az ünnepelteknek. Köszönjük a vöröskereszt lelkes tagjainak, a szervezőknek, a nagy számú segítőknek és a szponzoroknak a sikeres közreműködést és munkát.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-