HANGADÓ
2005. JÚNIUS ..

Mindszentiné Kun Mandula kiállítása elé

Kiskunfélegyházán 1946-ban született, két gyermek édesanyja. Gyártásvezető technikusként MECS vezető volt a helyi műanyag gyárban 1985-ig, majd 17 évig a kiskunfélegyházi Vöröskereszt Városi titkáraként dolgozott. 2002-től négy unokás nagymamaként tölti boldog nyugdíjas napjait
     A kiskunfélegyházi 45 éves Holló László Képzőművész Kör alapító tagja. Festészet a kedvenc időtöltéseinek egyike. Elsősorban akvarellel és olajjal fest. A különlegességnek számító üveghátlap festészetet Ausztriában tanulta, és szívesen alkalmazza mai napig is. Különösen sok sikert hozott ez számára, mivel a 22 karátos arany és ezüst lemezek felhasználása egyéni kifejezésmóddá vált számára. 18 éve rendszeresen részt vesz különféle alkotótáborokban. A Holló László Képzőművész Kör valamennyi közös kiállításán részt vesz. Mivel tagja az OKIT- nak, így gyakran szerepelnek képei az országos rendezvényeken is.
     Önálló kiállításai voltak:  Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Bácsalmáson, Kunszentmiklóson, Kalocsán, Bugacon, Budapesten, Balatonakalin, Hajóson a Pincefaluban. 1998 óta rendszeresen mutatkozik be Ausztriában: Krems, Krummau, Gföhl, Schwarzenau, Mautern, Kirchberg, Pielach, Loich, és 4 év óta rendszeresen Bécsben is (Ausztria Bank Creditanstalt, és művészeti Kávéházakban).
A legjelentősebb számára a Németországi Dachauban rendezett kiállítása, ugyanis 1996-ban kiállított 50 db akvarell képét mind megvásárolták, mely összeget jótékonysági célra (karácsonyi szeretet csomagok) ajánlotta fel.
     Ő vehette át 2000-ben az Öregtényi Szín-Falumúzeum, Művészeti Díj-át, melyet négy évente egy alkotónak ítélnek meg.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-