A művelődési központ kiállítási sorozatában legutóbb Adorján Attila rétsági festőművész képeit mutattuk be. A tárlatot Németh Árpád festőművész nyitotta meg. Az alábbiakban az ő szavaiból idézünk néhány gondolatot:
„Adorján Attila képei – amellett, hogy ilyen hűvös eleganciával néznek ránk – kérdéseket tesznek föl. Kik ezek a nők? Mit csinálnak? Kinek telefonálnak? Hová mennek? Honnan jönnek? Miért vannak épp abban a ruhában, amiben vannak? Csupa-csupa kérdés…
     A művészetnek tulajdonképpen az lenne a dolga, hogy a kor érzésvilágát jelenítse meg, de ezek általában kérdések formájában jelentkeznek. Azt javaslom, hogy akinek módjában áll, hogy megnézze a képeket egy kicsit közelebbről, próbálja felfedezni bennük ezeket a kérdéseket.
Mostanában divat Hamvas Bélát idézni. Van egy egészen egyszerű mondata, ami így hangzik: nem mi nézzük a művet, hanem a mű néz minket. Ezt nehéz elképzelni, mert a mű mégiscsak egy élettelen dolog… de…
     Ha azt mondom önöknek, hogy zene, mindenki olyan zenét képzel el, ami az ő életéhez kapcsolódik. Ha azt mondom, hogy nő, mindenki olyan nőt képzel el, amilyen az ő életében jelen volt… tehát bármit is mond Attila ezeken a képeken, az nem általában igaz, hanem átszűrődik saját énünkön. Tessék közel állni az alkotásokhoz és az onnan szóló kérdésekre válaszolni! Mert csak a saját élete alapján tud mindenki rezonálni arra a hatásra, ami a művekből sugárzik.
Ebben az értelemben valóban MI állunk a kép előtt…
     Adorján Attila igen magas szakmai felkészültségről és tudásról ad tanúbizonyságot. Szeretnék gratulálni az alkotónak, a közönségnek pedig azt javaslom, hogy nézzék végig a képeket egyenként, hajoljanak közel, egy tegyék fel azokat a bizonyos kérdéseket! … de a választ ne csupán a képektől várják, hanem saját magukban is keressék…”