Hol volt, hol nem volt…
A jó mesék így kezdődnek. A mondandóm végén mindenki eldöntheti, hogy jó volt-e, vagy mese volt-e.
A közelmúltban sajnos történtek katasztrófák, és azóta az adakozáson rágódik mindenki. Van aki ad; van aki ad, de nem oda; van akinek nincs miből, és még sorolhatnám. Frei Tamás műsorában látható volt, hogy mennyire borzolja a kedélyeket, ha nem a magyarokon segítünk. 

Hát kipattant az isteni a szikra, Edison felgyújtotta a lámpát fejemben, és lőn világosság.
MI RÉTSÁGIAK, csupa nagybetűvel, segítsünk magunkon. Kitaláltam a Rétsági Önsegélyező Egyletet. Rétságon laknak kb. háromezren. Minden lakos ad száz forintot, (mert manapság mi is az a száz forint) és ha minden lakó beadta az adományát, akkor azt megkapom például ÉN. Mert hát az enyém az ötlet. A következő hónapban majd kisorsolunk valakit, valamilyen formában, és Ö kapja a kb. háromszázezer forintot. Gondoljunk bele, hogy örülne „Mari néni”, akinek elromlott a gáztűzhelye, vagy „Pista bácsi”, mert szeretné kijavítani a kerítését, vagy „Józsika”, pont ennyi hiányzik, hogy beindítsa kicsike vállalkozását.

Ugye milyen jó ötlet? Csak van egy kis bökkenő, a pilóta játékot nem nagyon díjazzák az országban (pedig az ország is hasonlóképpen működik, mi befizetjük, ŐK pedig elosztják valakinek, valamilyen formában). Aki kapna, örülne, aki még nem kapna az bundát kiáltana, meg hát mondjuk meg az igazat, az utolsó lakó kb.58 év múlva kapná meg a jussát, ami akkor talán egy doboz gyufányit ér majd.

De valljuk meg, az ötlet azért jó. Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy érdemes belekezdeni, az a szerkesztőség címére küldjön egy borítékot, benne egy igennel. Milyen jó lenne, ha Rétság megmozdulna és segítenénk magunkon, mert csak rajtunk múlik MINDEN. (Politika mentesen.)
Hát itt a vége, fuss el véle. Bár örülnék, ha legalább az első adakozásig eljutnánk…