HANGADÓ
2004. DECEMBER ..

Werbőczy István emlékezete
A rétsági honismereti akadémia előadássorozat soron  következő előadása Werbőczy  István életét és munkásságát  elemezte. A téma aktualitását az adta, hogy a középkor - ellentmondásokkal bővelkedő - nevezetes jogtudósának élete számos szálon fűződik megyénkhez, s a hagyomány szerint kötődik Alsópetényhez is. Állítólag itt írta a híres-hírhedt Tripartitumot, mely - bár sohasem emelkedett törvényerőre - hatása egészen 1848-ig élt, sőt - mint azt az előadásban is hallhattuk - vannak egyes tételek, melyeket csak 1960-ben töröltek. A Hármaskönyv,  - korona tant - tárgyaló fejezete pedig máig meghatározza Magyarország szent szimbólumainak tiszteletét. Az est előadója Dr. Horváth Attila, az ELTE  Magyar Jogtudományi Tanszékének docense volt,  akinek sodró  lendületű, élvezetes, jóízű humorral fűszerezett előadása azokat is  magával ragadta, akik nem nap mint nap bújják a történelemkönyvek lapjait.
        Az programra Alsópetényből is többen érkeztek, s magukkal hozták azt a két eredeti Tripartitumot, amely közül az egyiket 1628-ban, a másikat is az 1700-as években adtak ki. Ennek megvásárlása jól jelképezi az alsópetényi önkormányzatnak azt a példaszerű törekvését, amely a település múltbeli értékeinek megbecsülése mentén körvonalazódik.
Még a véletlen is a szervezők segítségére sietett egy apró aktualitással. Szinte tervezni sem lehetett volna jobban, mert épp az előadást követő napon ? november 19-én - volt 490 éve, hogy rákerült a Werbőczy által elkészített nagy hatású jogtudományi műre a királyi pecsét.
V.J.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-