Az elmúlt tizenöt év rétsági fejlesztései, változásai – a gázberuházástól a csatornázásig, az üzemek letelepítéseitől a volt laktanya tulajdonlásáig – megteremtették azokat az alapokat, amelyekre építkezve egy élhető, XXI. századi magyar kisvárost lehet létrehozni.
     Ugyanekkor ezek az eredmények nem olyan mértékben és minőségben épültek be az itt élők tudatába, mint ahogy ez az érték (több milliárd), a politika vagy akár az egymást követő városvezetés részéről elvárt volt. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a beruházások, a változások az itt élő emberek mindennapjainak életében csak kevésbé voltak érzékelhetőek, vagy éppenséggel annak árnyoldalait tapasztalták csupán meg (lásd üzemek telepítése, ill. a megnövekedett buszforgalom), vagy természetes módon fogadták (például intézményi felújítások, csatornaberuházás – „Már mindenütt van csatorna, csak nálunk nincs, mi ebben a különleges?”). Kevés volt ugyanakkor az a fajta fejlesztés, amely közvetlen hatással volt sok rétsági életére, mint például a mentőállomás létrehozása, az egészségház kialakítása a különféle kezelési lehetőségekkel, vagy éppen egy-egy út-vagy járdaszakasz felújítása. Ennek az ellentmondásnak a feloldása, a rétsági emberek életminőségét közvetlenül érintő, a más településektől megkülönböztető, s ezáltal a patriotizmust is növelő beruházások, fejlesztések megvalósítása kell hogy legyen a városvezetés és városlakó közös, legfontosabb feladata.
     Milyen szükségszerűségek, ill. milyen lehetőségek állnak Rétság rendelkezésére, amelyek a fejlesztési irányokat, területeket meghatározzák? Ezek közé tartozik mindenképp, hogy meg kell oldani az egyre tartósabb telek és lakáshiányt, ill. megoldást kell találni az ebből (is) adódó, és egyre károsabbá váló kiköltözésekre. Ehhez az szükséges, hogy készüljön el egy felmérés a város rendelkezésére álló jelenlegi lehetőségeiről (foghíj telkek, vásárlás, átminősítés után kialakítható építési területek, tetőterek stb.), ill. a felmért lehetőségekre konkrét, a város által támogatott programok készüljenek és kerüljenek kiajánlásra a potenciális befektetők felé.
     Vagyis a mai passzív, várakozó városfejlesztési politikát – miszerint várjuk a vállalkozások jelentkezéseit, ötleteket és majd döntünk, hogy az elfogadható-e – fel kell váltania egy aktív, sokféle programot ajánló, a többség, ill. a befektető érdekeit is figyelembe vevő – és ez sem ördögtől való gondolat – városfejlesztési politikának.
     Néhány helyszínre fel szeretném hívni a figyelmet, melyek potenciális lakásépítési területként kerülhetnének be abba a bizonyos fölmérésbe. Így a volt buszforduló jelenleg üres és funkció nélküli területe, a polgármesteri hivatal mellett található foghíj telek, vagy az a terület, amelyen a sport részére átadott faház áll, de lehetőségként ott áll a polgármesteri hivatal, ill. az óvoda tetőtere is. Ugyanakkor vásárlás és csere révén jelentős építési területhez juthatna a város a jelenlegi futballpályával és környékével is. Lehetne folytatni a sort, de már az eddig említettek is kellő alapot adhatnak a munkák megkezdéséhez ( és a volt honvédségi ingatlanokról még nem is esett szó). 
Milyen előnyökkel járna egy ilyen program elindítása? Egyrészt növekedne a település adófizető polgársága, amely további fejlesztéseknek lehetne az alapja. Növekedne a vásárlóerő, amely az itteni vállalkozások erősítését, és ezáltal az adóalap növelését is szolgálná, amely szintén a további fejlesztések előfeltétele. A fejlesztés munkahelyeket teremtene, növelné az intézmények kihasználtságát és ezáltal a közalkalmazott munkavállalók biztonságát, de az eladott vagy bérbe adott területekből a város egyéb fejlesztéseket is indíthatna, mint például a hivatal tetőteréért cserébe a hivatal régen esedékes felújítása.
     Természetesen a lakásépítések mellett szükségesek az itt élők életminőségét javító, ill. a patriotizmust növelő beruházások is. Minden településnek szüksége van olyan belső, központi térre, ahová vasárnap délután érdemes kisétálni, ahová örömmel elvihetjük vendégeinket, ahol a fiatalok kultúrált találkozóhelyeket lelnének, ahol városi rendezvényeket lehetne tartani, amelyre büszkék az itt lakók. Jelenleg ilyen területtel Rétság nem rendelkezik. Ugyanakkor a lehetőség itt is adott, hiszen a Nagyparkoló, a Piactér lehetne az a terület, amely a fentebb leírtaknak megfelelne.
     Fontos lenne továbbá, hogy olyan fejlesztések is meginduljanak lakóhelyünkön, amely a szórakozás, a szabadidő kultúrált és egészséges eltöltését tudná biztosítani. Egy szabadidő-park létrehozásához kiváló terepet nyújthatna a jelenlegi Kresz park néven ismert terület, ahol sport -, tenisz – és gördeszka pályák, mászófal, de sok más egyéb is épülhetne.
     A lehetőségek, az ötletek sorát még biztosan tovább lehetne folytatni, de úgy gondolom, már ez is elégséges, hisz a „realisták”, a „földön járók”, az álmodni nem merők és tudók kérdései már megfogalmazódtak: kik lesznek a tervek, programok elkészítői, megvalósítói?, milyen források állnak rendelkezésre?, miért pont nálunk fektetnének be? és így tovább. A felmérést, a programok elkészítését az önkormányzatnak kell felvállalnia saját hivatala, ill. a helybeli kiváló építészekre és egyéb szakemberekre támaszkodva, forrást pedig a költségvetésből, de akár hitelből is elő lehet teremteni. Az egyes programok megvalósítását pedig vállalkozásoktól, befektetői csoportoktól lehet várni. Azt pedig, hogy Rétságot válassza a tőke egyrészt a település földrajzi elhelyezkedése, jelenlegi adottságai, a jól megválasztott programok, a megfelelő reklám biztosítja, biztosíthatja, ill. a hit, hogy sikerülni fog.
     Gyáva népnek nincs hazája! – tartja a mondás, de a hitetlen, önmagában nem bízó, álmodni nem tudó, gyáva, tétlen közösségnek sincs jövője. Mi merjünk mások lenni, merjünk egy olyan Rétságot, egy olyan jövőt építeni, melyre joggal lesznek büszkék utódaink, amelyben otthonra lelhetünk.
Rétság, 2004. október 23.