| Egy rétsági festőművész:
Adorján Attila
 
 Mikor néhány évvel ezelőtt írtunk
róla, még az indulás terhét viselte. Az utóbbi években azonban – s ez örömmel
és büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat, kiknek számít egy kicsit is
a város jó hírneve – egyre többet hallunk sikereiről. 
Számos rangos
kiállítást tudhat immár maga mögött, a közeljövőben is több nagyméretű
alkotását avatják fel. Ezek sorában szeptember 19-én avatják fel Érsekvadkerten
a stációkép-sorozatát, a hónap végén Balassagyarmaton a Szent Imre Gimnáziumban
egy absztrakt pannóját, s elkészült a Balassi Bálint Gimnáziumba szánt
Balassi pannó is. A váci nyár kulturális kínálatának egyik jelentős pontja
volt Adorján Attila kiállítása a Hincz Galériában. A tárlatot megnyitó
Matits Ferenc művészettörténész szavaiból idézünk néhány gondolatot:
 „A harmincas
éveiben járó, rétsági származású művész a fővárosi művészeti életben évek
óta jelen van, hiszen évekig vezette az elmúlt év végén megszűnt Pfister
Galériát. Eddigi munkásságának áttekintésére nyílt lehetősége annak, aki
láthatta a tavalyi év végén azt a kollekcióját, amelyet a Falk Miksa utcai
Műterem Galériában mutatott be. Váci kamarakiállítására ezennel 10 vásznát
hozta el, amelyek legfrissebb munkásságának termései. A művész a reális
alapokon nyugvó munkássága az Amerikában indult fotórealista törekvésekkel
mutat rokonságot. A művész környezetének egy kiragadott cikkelyét olyan
módon ábrázolja, hogy az így leképzett valóság, a vásznon az eredetinél
szinte tökéletesebb formát ölt. Adorján Attila úgy helyezi atmoszférába
a személyeket és tárgyakat, hogy szinte azok körébe érezzük magunkat. És
mivel az általa ábrázolt környezeten fennkölt ünnepélyesség uralkodik,
magunk is átlényegülünk. Talán ez a legfőbb értéke Adorján Attila művészetének,
hogy teret enged belső vágyaink álomszerű megvalósulásának. Hiszen az eltalált
perspektivikák, az áradó dinamizmus, a rendezettség és légies tisztaság,
mind egy jobb világ rekvizitumai, amelyre valamennyien vágyunk, vágyakozunk.
Adorján Attila nem csupán egy tárgy, mondjuk legyen az egy piros táska,
vagy egy kanapé térbehelyezését oldja meg művészi igényességgel, hanem
mint további festményeit szemlélve kiviláglik, ő első sorban az emberről
beszél. Alakjai jobbára egészséges fiatalok, még a bárban lévők is elegánsak
és nyílt tekintetűek. Úgy érzem, Adorján Attila jól sáfárkodik a reá bízott
tálentummal és valamennyiünk tudati, lelki gazdagodására hasznosítja tehetségét.”
 
   Az elmúlt
év során újabb vállalkozásba fogott Adorján Attila, s mint mondja, örömére
szolgál, hogy ezúttal Rétságra készíthet egy jelentős alkotást. A Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával egy újabb nagy méretű
alkotást készít. A Parnasszus lépcsői című festménye a városháza dísztermébe
kerül majd. Mindezidáig csak a festmény vázlatát láthattuk, most azonban
már elérkezett a kivitelezés szakasza. Az önkormányzat által a laktanya
területén biztosított alkalmi műteremben (a kép nagy mérete miatt nem készülhet
bárhol) már sorakoznak a múzsák a vásznon.
 Egy művész
pályafutását szokás legrangosabb kiállításainak, alkotásainak, díjainak
felsorolásával méltatni. Mi is ezt tesszük, hozzátéve, hogy reméljük, hogy
hamarosan gratulálhatunk neki önálló rétsági kiállítása alkalmából is.
 V.J. 
Kiállításai:
1986 BBG. galéria
1991 Collégium Hungaricum, Bécs 
1992 Szerbtemplom, Balassagyarmat
1993 Szécsényi Őszi Tárlat
1994 Tabán mozi galériája
1994 Hotel Aquincum, Budapest
1994 Egri Városi Galéria
1996 Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat
1996 Szegedi Táblafestészeti Biennálé
1997 Szegedi Nyári Tárlat
1999 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat
2000 Pasztell Biennálé, Esztergom
2000 Pfister Galéria, Budapest
2000-2001 Gerbaud, Milleniumi Adventi
Kalendárium 
2002 Miskolci Nemzeti Színház
2002 Pasztell Biennálé, Esztergom
2002 Szegedi Nyári Tárlat
2003 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat
2003 Szécsényi Őszi Tárlat
2003 Mű-Terem Galéria, Budapest 
Díjak:
Képzőművészeti Egyetem "Mező" pályázatának
díja
Széchenyi őszi Tárlat díja
Budapest Bank naptárpályázatának díja
Ezüst Gerely díj
Nemzeti Ku1turális Alap alkotói díja
 
Köztéri alkotások:
1999 100 négyzetméter freskó a Balassagyarmati
Szakiskola aulájában
2000 Szent Erzsébet freskó az érsekvadkerti
Katolikus Általános Iskola dísztermébe
2001 Szent Imre fogadalomtétele c. freskó
a balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájába
.
2003 Stációképek az érsekvadkerti templomba
2003-2004 Készülőben: Parnasszus lépcsői,
6 négyzetméteres pannó a rétsági Polgármesteri Hivatal dísztermébe. |