HANGADÓ
2004. AUGUSZTUS  

Egyperces jegyzet - Rétsági Levél

Érdekes kívülről figyelni az eseményeket. Mikor az új fórum megjelent, őszinte örömmel köszöntöttük. Segítséget nyújtottunk sokszorosításához, s további ötleteink is voltak, hogy miként lehetne megkönnyíteni a dolgaikat. Egy idő után aztán nem fogadták el a segítséget. Ki tudja miért? Aztán egyre több lett benne a támadás. Érthetetlen. Ráadásul alaptalanul. Írták, hogy nem jelenhetett meg egy írás. Nem igaz. Nem is a Hangadónak volt címezve hanem az önkormányzatnak. Átvittük. Miután alá sem volt írva, azt mondták, hogy névtelen levelekkel nem foglalkoznak.
     A legújabb számban megint olvassuk, hogy nem jelenhetett meg a FIDESZ-MPSZ levele. A  Rétsági Levél tisztelt szerkesztője, már megintcsak nincs képben. Úgy tűnik, nem olvasta azt amiről szó volt benne. Vannak emberek, akik csak azt látják, amit látni akarnak. Függetlenül a  tényektől. Veszélyes dolog indulatból újságot írni. Az ember könnyen eshet saját csapdájába.  Írják, hogy kijelentettük, a Hangadó nem politikai lap, s párhuzamba állítják Horn Gyula  látogatásáról szóló tudósítással. Továbbra is állítjuk: nem politikai lap, de továbbra is hírt  adunk arról, ha egy országos párt első embere ellátogat városunkba. Különösen, ha az egykori  miniszterelnökről van szó. Mint ahogyan hírt adtunk Thürmer Gyula, Ghiczy György,
     Németh Miklós, a kisgazdapárt megyei vezetője látogatásáról, vagy olyan jelentős eseményről is, mint a FIDESZ megyei nyugdíjas szervezetének megalakulása.
     Érdekes kívülről figyelni az eseményeket. Nem kívánunk levelezni a sajtófórumokon keresztül. Ma már nem bosszankodunk. Legfeljebb ma már sajnálkozik az ember, hogy nem azzá lett a dolog, mint amire eredetileg szánták. Pedig szép reményekkel indult. Kár érte.

V.J.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-