HANGADÓ
2004. JÚLIUS 

Könyvünnep Rétságon

A hetvenöt éve tartott könyvhét ünnepe egy jeles eseménnyel indult a nyugat-nógrádi kisvárosban. Csáky Károly a Felvidék hangyaszorgalmú kutatója - kit Zalabai Zsigmond professzor nevezett szűkebb pátriájában szerzett érdemeiért „hontológusnak” – s aki – mint a jelen alkalommal bemutatott könyve révén is – szívesen kalandoz át a máig fájdalmas emlékű trianoni döntés után ittragadt tájékra is munkáival. Így történt ez a „Dunától a Szitnyáig” című könyvében is, melyben természetesen elsősorban az egykori Hont vármegye magyarországi településeit is számba veszi. Teszi ezt olyan imponáló adatgazdagsággal, mely számos patriótát megszégyenít az itt élők közül. Mint ahogyan tette már ezt a korábban megjelent – s azóta is alapvető forrásnak számító – Nógrádi tájakon című kötetével is. A Felvidéki magyarság hagyományőrzőinek egyik legjelesebb képviselőjeként bizonyára szívesen látogatott el Rétságra, hiszen a város művelődési központja kezdeményezésére vehette át a kultúra januári ünnepén a magyar kultúra lovagja kitüntető címet. Csakúgy, mint barátja, munkatársa Szénássy Árpád, a Révkomáromi KT Könyvkiadó igazgatója, ki a felvidéki magyar lét történetét feldolgozó, külsőre is szemet gyönyörködtető könyveinek kiállításával és vásárával kedveskedett a rétsági irodalombarátoknak. E könyvek egy jó részét ő maga írta saját kutatásai alapján. A közel egy évtizede alapított kiadó máris imponáló gazdagságú kiadványsorozattal büszkélkedhet, s a szintén általa indított honismereti havilap - a Múltunk emlékei – máris elnyerte a történelem iránt érdeklődők elismerését. A vendégek között köszönthettük Resko Sándort, a kiadó munkatársát, számos kitűnő könyv szerzőjét. A kiadó a magyarországi közkedvelt „Tájak, korok, múzeumok” kiadvány mintájára egy hasonló sorozatot indított el, melynek eredményeként eddig kétszázötven felvidéki települést bemutató füzet jelent meg. Immár arra is vállalkoznak, hogy magyarhoni településeket is bemutassanak a sorozatban, s a rétsági könyvünnepre el is készült a kisváros múltbéli nevezetességeit sorra vevő kiadvány. Az impozáns füzet kiadását a város önkormányzatának nyolc tagja – Girasek Károly, Havas Vilmosné, Jávorka János, Kotroczóné Somosi Éva, Majnik László. Mocsári Gergely, Pusztai Edgár és Dr. Szájbely Ernő támogatta, saját tiszteletdíjából biztosítva a megjelenés teljes összegét. A színvonalas, szép fényképeket is tartalmazó füzet száz forintos önköltségi áron vásárolható meg a művelődési központban Köszönettel tartozunk a példaszerű kezdeményezésért.

V.J.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-