HANGADÓ
2002. SZEPTEMBER   ..

A plébánia felújítása

A Római Katolikus Egyházközség augusztus 12-én elkezdte a Plébánia épületének felújítását. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a plébánia rekonstrukciója elkezdődhetett. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, mely 4 millió Ft-tal fogja támogatni az építkezést. A Lakás Innovációs KHT-nek, mely a Széchenyi terv keretén belül 2 millió Ft-t fog kiutalni a felújítási költségekre. A Rétság Város Önkormányzatának, amely 1 millió Ft-tal járult az önerő megteremtéséhez, hogy pályázatot tudjunk benyújtani. Az Egyházmegyei Hatóságnak, amely szintén 1 millió Ft-tal fogja támogatni a beruházást. És nem utolsó sorban a római katolikus híveknek, akik adományaiból 1,5 millió Ft folyt be az egyház számlájára. Reméljük a felújítási munkák zökkenőmentesen fognak haladni és boldogan adhatunk számot majd a Hangadó novemberi számában a befejezésről.
     Az építkezésnél eladásra kerülnek a kiszedett beltéri ajtólapok tokkal együtt, öntöttvas és radar radiátorok, 2db parkettabetétes bejárati ajtó, térelválasztófal fából (fehérre festve), régi csillárok, 2 db régi szekrény, 1 komód. Érdeklődni lehet Szabó István gondnok Úrnál és Drajkó Vilmosné pénztárosnál. 

Egyházközség Képviselő Testülete
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-