HANGADÓ
2002. JÚNIUS ..

A rétsági könyvtár(osok) dicsérete
 
„ A könyvek nem élettelen papírok, hanem a polcon sorakozó élő elmék. Mindegyik a saját hangján beszél, és mint ahogy egy lejátszóból gombnyomásra felhangzik a zene, levéve és kinyitva egy kötetet, meghalljuk egy térben és időben messze élő társunk hangját, amint értelmünkhöz és szívünkhöz szól.” Gilbert Highet
   
Már kisgyerekkoromtól könyvtárlátogató vagyok. Szerettem a régi és új könyvek varázsát, a fantáziamozgató meséket, a megható, vagy megdöbbentő igaz történeteket. Később nem pusztán a szórakozás, a kellemes és hasznos időtöltés helye volt számomra, hanem az ismeretek, a tudás közvetítője, a tanulás megkönnyítője, a kultúra, a szellemi élet egyik kicsi központja.Jelenleg három könyvtár tagja vagyok. Mindegyik más, és mindnek helye van az életemben. Most a helyi, városi könyvtárunkról írok néhány, köszönetnek szánt sort. 
     A mi könyvtárunkban udvarias, szolgálatkész, készséges könyvtárosokkal találkozhatunk. A könyvtár épületrészét lehetőségeikhez képest igyekeznek otthonossá, kultúrálttá, esztétikussá tenni. Tehát munkájukat eddig is sokunk megelégedésére, elismerésére végezték.
     Két évig a Szegedi Tudományegyetem hallgatója voltam. Sokan tapasztaljuk – középiskolások, főiskolások, egyetemisták - Rétságon is a kötelező, vagy ajánlott szakirodalom beszerzési lehetőségének nehézségeit. Ezen a gondon könyvtárosaink igyekeztek, igyekeznek segíteni. Időnként azonban – pl. a szűk határidő miatt - könyvtárközi kölcsönzéssel sem lehet megoldani a problémát. Ilyen helyzetben tapasztaltam olymértékű segítőkészséget, amiért tollat (számítógépet) ragadtam. Nem volt meg a keresett könyv, és beszerezni sem lehetett. Megkérdezték mi az évfolyamdolgozat témája, és próbáltak más kiadványt keresni segítségül. Ezt idáig más könyvtárban is megteszik. De hogy két nap múlva fölhívnak, és kérik, jöjjek be, mert néhány ehhez a témához kapcsolódó könyvet találtak számomra, ezt a személyességet, törődést nemigen lehet máshol tapasztalni. 
     Tudom, nem én vagyok egyedül, akinek nem pusztán az udvarias és szakszerű könyvtárhasználatot biztosítják, hanem jóval többet. Több kollégám, ismerősöm nevében is köszönöm munkájukat.
Horváthné Moldvay Ilona
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-