Felavatták a megszépült katolikus templomot

A rétsági Római Katolikus Egyházközség ez évben elhatározta, hogy felújítja a templomát. Egyes munkák a tetőn amúgy sem tűrtek már halasztást, de eddig nem állt rebdelkezésre elegendő pénz a teljes rekonstrukcióhoz.
     Ez év áprilisától azonban összeállt a kezdéshez szükséges fedezet, amit pályázati források mellett az egyház támogatásából, a hívek adományából és más támogatók, köztük magánemberek és az önkormányzat anyagi hozzájárulásából is összeállt a több mint 6,5 millió forint, ami a javításokon túl egy teljes felújítást tett lehetővé. Az áprilisban nagy lelkesedéssel és kitartó szorgalommal végzett munka augusztus végére meghozta eredményét. Az arra járók nap mint nap láthatták, ahogy épül, szépül a templom. Elkészült a tetőfelújítás, majd új toronysüveg került a helyére, kicserélték a toronyórát, elkészültek a vakolatjavítási munkálatok, új ajtók ablakok kerültek beépítésre, és a templom teljes külsejében megújult. Mindez nem volt elég a lelkes híveknek, mert folytatták a környezet megszépítésével. Új kerítés épült, viacolor járólapos járdával építették körbe az épületet, megoldották a csapadékvíz elvezetését, átfestették a lábazatot, parkosítottak, sőt a nagy nap előtt helyére került a felújított feszület is a templomkertben.
     Augusztus 25-én ünnepi szentmise keretében Dr. Beer Miklós püspök úr megáldotta a megszépült templomot, majd felszentelte a temlomkertben az új feszületet.
    A munkák persze tovább folytatódnak, hiszen a beázások, felázások elhárításával a belső vakolatokat is érdemes felújítani, és belül is megszépíteni a templomot.
    Képeink az ünnepi szentmiséről tudósítanak.


www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-