A népszavazás helyi eredményei - Rétság város két szavazókörében az itt  olvasható eredmények születtek.
Befejeződött a szennyvízcsatorna-beruházás - Szűkkörű ünnepség keretében adták át munkájukat a kivitelezők a város lakosságának, illetve az üzemeltető Vízművnek. A részletesebb hír itt  olvasható.
Bursa Hungarica ösztöndíjakról döntött a képviselő-testület.  A részletekről itt  olvashat.
Gyermek Tánctalálkozó - Második alkalommal rendezte meg a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a legkisebbek táncos együtteseinek szemléjét.  Képes riportunkat itt olvashatja
Werbőczy Hármaskönyve Rétságon - A Honismereti Akadémia estjén Dr. Horváth Attila tartott előadást, és megtekinthettünk egy igazi relikviát is. Részletek itt 
Rétsági vásárló nyerte a Coop egyik fődiját - Az ABC-ben két hete volt kiállitva az a házimozi, amelynek átadására csütörtökön került sor  A részletekről itt  olvashat.
Rétság vásárol a honvédség volt ingatlanaiból. - A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött a licit útján megszerezhető ingatlanok vásárlásáról. A részletekről itt  olvashat.
Gobelin kiállítás a művelődési központ galériájában - Nagyszámú érdeklődő előtt immár negyedik alkalommal nyitotta kiállítását a rétsági Gobelin kör. Képes riportunkat itt olvashatja
Idősek napja - A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is jó hangulatú, szinvonalas rendezvényre került sor városunk legidősebb polgárainak köszöntésére. Képriportunkat itt megtekintheti
Városunk vendége Kupa Mihály - Az ismert politikus, gazdasági szakember, egykori pénzügyminiszter az Uniós Estek Rétságon sorozat vendége volt. Tudósításunkat itt olvashatja
Négy és fél másodperc... - A Nógrád megyei Hírlapnak nyilatkozott az a kamionsofőr, aki három éve közlekedési tragédiát okozott Rétságon. Az irást itt is elolvashatják
A hercegprímás emlékezete - Október utolsó vasárnapján az elmúlt másfél évtizedben kialakult hagyománynak megfelelően, bensőséges ünneplésre került sor az egykori laktanyában Képes riportunkat itt olvashatja
Erős emberek Rétságon - első alkalommal került
 megrendezésre a Nógrád Megyei Nyílt Felhúzó Bajnokság.  A tudósítást és az eredményeket elolvashatja itt
A bíboros és a katona - A Honismereti Akadémia  legutóbbi előadásaként Tyekvicska Árpádot, a Nógrád megyei Levéltár igazgatóját az 56-os események rétsági összefüggéseiről hallgathatták.  Rövidhírünk az eseményről tájékoztat
Nyolcmilliós támogatás a város civil szervezeteinek, intézményeinek - A jó hírt Gresina István, a város díszpolgára jelentette be az október 28-i ülésen. Részletek itt  olvashatók.
Balassira emlékeztek -  A könyvtárban rendezett kiállítás után ez alkalommal egy rendhagyó irodalomóra keretében hangzottak el korabeli zenék mellett a költő legszebb versei. Rövidhírünk az eseményről tájékoztat
Megújult a rétsági Postahivatal - Rövid kényszerű szünet után ismét a régi helyen, felújítva várja ügyfeleit a város postahivatala. Tudósításunk itt  olvasható.
Átadták a város kitüntetéseit - Az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett városi ünnepségen adták át a "Város Szolgálatáért" és "Az Év Rétsági Tanulója" kitüntetésket. A részletekről itt olvashat.
Új kresztáblák Rétság központjában - A parkoló bejáratának felújításával együtt kihelyezésre kerültek az új kresztáblák  A részletekről itt olvashat.
Nyitrán jártak - A rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a szlovákiai Nyitrára szervezett kirándulást. Képes riportunkat itt olvashatja
Csontritkulás mérés - önköltséges áron Rétságon, a rehabilitációs központban. A részleteket itt elolvashatja
Okmánybélyeg - Változtak egyes okmánybélyegcímletek felhasználásának szabályai. A részleteket itt találja.
25 éves a Mikszáth úti Óvoda - Éppen 25 esztendeje annak, hogy az akkori nagyközség új óvodát adott át a település kisgyermekeinek. Az évforduló tiszteletére kedves hangulatú ünnepséget rendeztek. Képes tudósításunk az eseményt idézi.
Megújult városunk honlapja. - Nem csak "új ruhát" kapott a több mint öt éve indult információs média, hanem sokkal több lehetőséget teremt a város életével összefüggő adatok megjelenitésére. Az Ön véleményére is kiváncsiak vagyunk
Befektetési ajánlat - Rétság Város Önkormányzata 2001. szeptember 24-én tulajdonba kapta a volt Hunyadi János laktanya Rétság közigazgatási határán belül elhelyezkedő objektumát, hasznosításra. Az átadáskor rögzítésre került, hogy 5 évig nem adható el, 5 év után csak úgy értékesíthető, ha jelenlegi állapotának 70 %-os értéke befizetésre kerül az állam részére, 30 % pedig az önkormányzatot illeti meg. Felhívásunkat itt olvashatja
Keresés az interneten
Aktuális
December 10. péntek
 19.00 órától
a művelődési központ színháztermében
DALLAL TÁNCCAL EURÓPÁN ÁT
címmel
HARSÁNYI GÁBOR SHOW-MŰSORA

Új alhonlapot avatott a Spangár András Irodalmi Kör

Kedvezményes lnternetezési lehetőség a Könyvtárban
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-